Kjédvés borátaim, azért gyűltünk má össze, hogy elkézdjük a kjövetkező hónápot.
Nyovember hármádikát írunk, áz első hétfű ezen a hjéten.
És há, hétfű, akkor blogger. Mámúska, hozd a vodkát!
Igazából semmi ötletem sincs, hogy mit írjak, csak hát tartani kell a sztenderdet.
Hétfő van, melóztam, fáradt vagyok, ki vagyok égve, még annál is jobban ki vagyok égve.
Ja, és ki vagyok égve.
Téli munkarend van és délig dolgozunk. De higgyétek el, hogy elég délig kint lenni a hidegben.
Nem is beszélve a sok kilométert, amit egy nap megteszek. (Kb. 30-40)
A mai nap rendet raktam öcsémnél a gép környékén, mert irtózatos kábelrengeteg (kábelszörny) hevert a számítógép mögött szanaszét. Képet nem készítettem róla, de ha megint lesz kupa a szobájában, akkor csinálok egy előtte-utána képet és megosztom mindenkivel, csak hogy lássák, hogy milyen embert próbáló feladat.
Persze saját magamnál is megcsináltam ugyanazt a procedúrát, de mivel nekem kevesebb dolgom van, ezért kevesebb dolgot kellett tenni.
Mert ugye öcsémnél van bent TV is meg monitor, és mindkettő rá van kötve a gépre.
Meg van 2.1 hangrendszere, amihez szintén van egy kiló kábel.
Van mikrofonja, ami kilométeres.
Ugye öcsém szobájában van rakva a modem, amin keresztül gyün be a net.
Akkor van egy router is (ami vezeték nélkül is tudja osztani az eszet, akarom írni netet).
És mivel hozzám is el van vezetve kábelen a net, így hát el lehet képzelni, hogy mekkora kábeltömeget kellett mozgósítani, akadálymentesíteni.
Meg ugye mivel ilyen sok dolog van egy helyen elosztók is vannak ott.
Van egy három foglalatos, meg egy öt foglalatos, kapcsolóval.
Felsorolom az összes kábelt:
- Egér (USB)
- Billentyű (USB)
- Monitor csatlakozó D-SUB (VGA)
- HDMI kábel a TV-hez.
- Jack 3,5 hangfal
- Jack 3,5 mikrofon
- UTP kábel (Routerből gépbe) kb. 1,5m hosszú
- UTP kábel (Modemből Routerbe) kb. 1,5m hosszú
- UTP kábel (Routerből ebbe a gépbe) kb. 15m hosszú
- Monitor kábel (230 V)
- TV kábel (230 V)
- Hangfal kábel (230 V)
- Táp kábel (230 V)
- Router kábel (230 V)
- Modem kábel (230 V)
és a két elosztó kábel, amiből a kevesebb foglalatos kb. 5m hosszú, a több foglalatos meg kb. 3m.
Szóval ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése