Rövid közlemény, vagy csak egy kép

Megtörtént a RAM fejlesztése, immáron 4 Gigabájt RAM dübörög a vasban.
És ebből, csak 3,2 Gigát tudok felhasználni, mert a hülye gép valamiért lefoglal 0,8-at és nem tudom feloldani, mert ez elméletileg kell neki, hogy minden faszán működjön. Intel@Shit.






Amúgy, akit érdekelne leírom a konfigot, ami a kép alapján is látszik, de azért leírom teljesben.

CPU: Intel Pentium D  925(dupla magos), 3 GHz
RAM: 2x2 GB Corsair, 800 MHz
WINYÓ: 1x80 GB ExcelStor SATA II (rendszer)
                1x1 TB Seagate SATA III
GPU: AMD Radeon R7 240, 1 GB DDR3
Alaplap: HP Compaq dx2300

 Ennyi lett volna.

Kifordítva folytatás

24. fejezet

Arra ébredt fel, hogy valami matatott a szekrény körül. Hevesen vert a szíve. Nem mozdult, a lélegzetét is visszatartotta. Abba reménykedett, hogyha nem mozdul meg, akkor az a kinti valami nem fog rá találni. De tévedett. Egy hatalmas csapás érte a szekrény ajtaját. Sikítani akart félelmében, de nem mert. Nem tudta mitévő legyen.
- Megtaláltak. El fognak kapni. Meg fogok halni. - ez a három mondat kavargott a fejében.
A következő csapásnál hallotta, ahogyan az ajtó keservesen megrepedt. Az azt követőnél pedig, ahogyan a szekrényből ki is tört egy emberi ököl méretű. A Hold fénye kúszott be azon a lyukon.
Aztán újra sötét lett. A kinti szörny eltakarta. Csöndben sírni kezdett. A következő csapás még keményebben érte az ajtót. Ez már jókora hasadékot képzett. Két emberi fej méretűvé nőtt.
A lény bedugta a fejét a nyíláson. Szemei vörösen izzottak. A nagy ruha kupac alatt pedig ott feküdt Krisztián. Befogta a saját száját. A teremtmény csak fagyos tekintettel meredt a ruha kupacra és szaglászott, mint egy kutya. A fiú pedig csak hulla mereven feküdt a kupac alatt és várta, hogy végre elmenjen.
A lény, miután nem látta élet jeleit a szekrényben odébb állt. Hallotta távolodó lépteit.
Egy újabb rettegéssel teli este, amit sikeresen túlélt. De vajon meddig lesz ilyen szerencséje?

Amikor legközelebb felébredt már a nap fent volt az égen. Összekaparta kevés kis cuccát és útnak indult. Körülötte a város romokban hevert. Bár a romok között kinőtt, megfagyott növények némi örömet adtak számára. Tudta, hogy minél hamarabb találnia kell egy búvóhelyet, ahol meghúzhatja magát éjszakára. De most éhes volt. Újra vadásznia kellett. Volt egy kis táskája, amiben legkedvesebb fegyverét, egy csúzlit tartott. Elővette, a törmelékek közül keresett pár beleillőt, azokat pedig zsebre vágta. Felmászott egy ablakpárkányba, majd türelmesen várt. Az ég tiszta volt. Madarak repültek az égen. Túl messze voltak, hogy akár egyet is le tudjon lőni belőlük. De a földön már más volt a helyzet. Egerek szaladtak el a szeme előtt. Ők is élelmet kerestek. Elhatározta, hogyha még egyszer meglátja őket, az egyiket lelövi. És jöttek is. Csendben figyelte őket. Kivárta, amíg mozdulatlanok nem lesznek. És lőtt.

Legújabb hírek: World of Putycraft

Hajlamosságot találtam arra, hogy folytassam, írjam. De egy kicsit eltérő formában.

Úgy hogy hadd jelentsem be, hogy kitaláltam, hogy írni fogom ugyanúgy, mint a Kifordítvát.
Online kis folytatásos sztori lesz.

World of Putycraft SHORTS (Rövidek) cím alatt.

És a sok kicsi történet fogja alkotnia a teljes nagy történetet.

Indulási időt még nem tűztem ki neki, mivel a Kifordítvával is haladni szeretnék.
Ami eddig biztos, hogy Putyu történetével fog kezdődni. Aztán szépen szereplőkre lesz bontva.

Íme, egy kép, amit a móka kedvéért készítettem ide. Tudom, összecsaptam.

Egy szónak is száz a vége: World of Putycraft SHORTS: Putyu történetei.

Hamarosan

 Addig is... Minden jót!

Kifordítva folytatás

23. fejezet

- Maga előre megy, mi pedig fedezni fogjuk. - mondta az egyik katona a landolásuk után.
- Ne legyetek túl közel a hátsómhoz, ha életben akartok maradni. Maradjatok le. - fordult a katonák felé a vörös szemű férfi. - Ha nagyon belelendülök a harcba, nem tudom garantálni, hogy esetleg ne öljek meg olyanokat is, akik az oldalamon állnak. Sajnos a teljes hatékonyság érdekében nem szabad visszafognom magam vagy amiatt aggódnom, hogy áldozatokat követel a győzelmünk.
- Megértettük uram. - harsogták a katonák.
- Várjanak még egy kicsit. - intett a kezével. - Szeretnék hódolni a rituálémnak, mielőtt még teljesen kipucoljuk a bázisukat.
Mély levegőt vett. Letérdelt. A kardját lefektette a földre, maga elé. Aztán meghajolt előtte, mintha imádkozna. Felemelte a kardot a földről, majd megcsókolta a pengéjét. Túlvilági hangon mormogott valamit. A katonák csak fura tekintettel figyelték. Amikor felállt, kezében a penge kékes színben ragyogott. Egysége felé fordulva látszott, hogy szeme teljesen elváltozott. Az eddigi világos vörös most egy teljesen mély sötét árnyalatban tündökölt. A bőre teljesen elfeketedett. A haja pedig tejfehérré változott.
- Kezdődjék a gyilkolászás. - mondta eltorzult, mély hangon.
Alig hogy elhagyták a szavak a száját már köddé is vált. A katonák, csak értetlenül álltak, míg nem észre nem vették, hogy az épület oldala kiszakadt és egy őket tizedelő lény alsó és felső teste repült kifelé. Már nem élt. Csak repült.
- Menjünk. - intett a parancsnokuk.
Futó lépésben közelítették meg az épületet. Hörgéseket és üvöltéseket hallottak.
- Ez még nagyobb szörny, mint amik minket ölnek. - szólalt meg az egyik katona.
- Pofa be! Nem kértem a véleményét kopasz nyakú! - korholta meg a vezető.
Az épületen belül megszámolhatatlanul sok emberi cafatot találtak. Vagy talán még ezekből a lényekből is volt köztük. Nem tudták megmondani. A falak vérrel voltak festve. Üvegszilánkok és betondarabok mindenfelé.

Kifordítva folytatás

22. fejezet

Az ajtóra hatalmas csapásokat mértek, melyek a fémen úgy hatottak, mint atomrobbanások.
- Hogy rohadjatok meg mind! - üvöltötte az öreg. - Ti miért nem tudtok elpusztulni?!
Hiába üvöltött, a kintieket ez nem hatotta meg, folytatták az ajtó ütlegelését. Az egész ház beleremegett a csapásokba. Az öreg letámasztotta a fegyverét a fal mellé. A tolószék aljából elővette a Bibliáját és egy feszületes nyakláncot. Imádkozott.
- Itt az ima nem segít. - hallott egy hangot a füle mellől.
Gyorsan a kezébe kapta a shutgunt és körbe tekintett.
- Ki van ott? - puskájával is kereste a hang tulajdonosát.
- Tedd le a fegyvert. Nem ellenség vagyok. - suttogta a hang.
- Ha nem vagy ellenség, akkor bújj elő! Mutasd magad! - erőszakoskodott az öreg.
- Nem bújtam el. Mindvégig itt voltam veled. Egész életedben. - folytatta suttogó hangon.
- Miről beszélsz?! Ki vagy te?
- Tudnod kéne a választ.
- Még mindig nem értem miről beszélsz. Magyarázd el!
- Van nálad Biblia meg feszület, de azt nem akarod elhinni, hogy én is itt vagyok. Létezem.
- Te lennél Isten?
- Az emberek így hívják azt a lényt. De én nem ő vagyok. Ti nem láttok túl azokon a dolgokon, amikben hisztek vagy hinni vélitek. Ezért vannak korlátaitok. Ezért álltok most a kihalás szélén. Ahelyett, hogy egymást segítenétek, csak megölitek egymást. Uralkodtok egymás felett. Elnyomjátok egymást. Aztán csodálkoztok, hogy jönnek más fajok, más teremtmények és könnyűszerrel elintéznek benneteket. Nem azért veszítetek, mert ők erősebbek, hanem azért, mert nem tartatok össze. Egymásra irigykedni egyszerűbb, mint egységet kovácsolni. Pedig a különbségek teszik csodálatossá az emberi lényeket. Hogy mindenki egy darabot alkot az egész képben. Mindenki a puzzle darab része. Minden ember kiegészíti a másikat.
- Ha nem isten vagy, akkor mi? Egy démon? Ördög?
- Ugyan már. Milyen kicsinyes gondolkodás ez. Nagyon földhöz ragadt vagy. Úgy látom nincs más választásom. Megjelenek előtted.
Érezte, ahogy a házban megemelkedik a hőmérséklet. A padlót füst borította be. A füst egyetlen egy pontba gyűlt össze és kavargott. Pont előtte volt. Elektromos szikrák csaptak fel a semmiből. Egy emberihez hasonló alak rajzolódott ki a füst mögül. A hőmérséklet elkezdett visszahűlni. A füst gomolyag is kezdett szerte foszlani. Az elektromos szikrák is eltűntek. Egy emberhez hasonló lény állt előtte, akinek a fején nem volt arca, csak két szeme, meg rövid, gesztenyebarna haja. Még füle sem volt. Fényes aura vette körül. Izmos, férfi testén a bőr ezüstös-sötétkék színű volt. Mellkasán valamiféle rúna ékeskedett, ami azúrkéken világított. Nem volt nemi-szerve, mint az embereknek.
Talpa nem ért a padlóhoz. Lebegett.