Igen, folytatódott a történet, mert sikerült tovább írnom hétvégén.
3. fejezet
Az erdőtől nem messze tért magához. Vállig érő, fekete haja telement homokkal.
Arca bal oldalán égető csíkot érzett. Jobb szemét nem tudta teljesen kinyitni a zúzódás miatt.
Nem emlékezett arra, hogy mi történt, sem arra, hogy ő maga kicsoda.
A lány arcára kétségbeesés ült. Fura, tompa hangokat hallott.
Egyre közeledtek felé. Távolról csak elmosódott maszlagoknak tűntek,
de ahogy egyre közelebb értek, jobban kirajzolódott a vonaluk.
Sötétkék ruhát viselt kettő, míg a harmadik sötétzöld melegítőfelsőt és
ugyanolyan színű nadrágot. Férfiak voltak. A sötétzöld ruhásnak ovális, vidám képe volt,
a többi kettőnek pedig meggyötört, borostás. 30 év körüliek lehettek.
Amikor már elég közel értek hozzá, megszólította az egyik kék ruhás:
- Hogy hívják önt, hölgyem? - hangja úgy hatott, mint a keserédes étcsokoládé.
- Nem, nem tudom. - préselte ki magából a szavakat gyengén.
- Emlékszik arra, hogy hogyan került ide? - kérdezte a zöld felsős.
- Ne-nem. - erőltette ki a szavakat. Az arcukat még most sem vette ki tisztán.
- Segítsétek fel, és vigyétek a többi sebesülthöz. - mondta a vidám képű.
- Ne! - ellenkezett a nő, amikor megfogták a karjait. - Kérem, ne!
- Várjatok! Mindjárt ide ér az egyik orvos.
Úgy is lett, ahogyan azt a férfi mondta. Megérkezett a doktor, a maga rövid, kócos,
sötétbarna hajával és alattomos mosolyával. Megvizsgálta a nőt.
- Úgy tűnik, hogy nem tört el semmije. Nagyon szerencsés.
Most pedig megnézem a pupilla reflexeit is. - elővett a zsebéből egy kézi lámpát.
Amint a szemébe világított, a nő ellökte magától az orvost.
- Ne! - kiáltotta, majd felpattant és ahogy csak tudott beszaladt a közeli erdőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése