Úgy adódott a dolog, hogy haza kellett jönnöm Németországból, mert fizikálisan túl megterhelőnek találták számomra.
Aminek egyrészt örülök, mert így újra hazai ételeket ehetek, a családom és barátaim körében lehetek.
Ami viszont elszomorít, hogy nem tudtam megfelelni a követelményeknek és így nem csak másoknak, de saját magamnak is csalódást okoztam.
Ugyan itthon kapok munka lehetőséget, de nem tudom, hogy pontosan mit és hol.
Nem tudom, hogy bírni fogom-e fizikailag vagy sem.
A legrosszabb esetben munka nélküli leszek.
Legjobb esetben pedig sikerül végig csinálnom, megerősödök és újra kimehetek németbe.
Annyira bizonytalan most minden, hogy nem tudom biztosra megállapítani, hogy mi lesz a következő lépés.
Jelenleg több lehetőség van, amiből van az egyik vagy a másik fog bekövetkezni.
Húsvét:
Ezen a héten (2016.03.27-2016.03.28) lesz húsvét idén. Itthon leszek. Még egy húsvét, amit itthon tölthetek.
Egyéb hír:
Ha minden úgy alakul, akkor tudok majd írogatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése