Kifordítva folytatás

21. fejezet

- Ezt a helyet is kipucoltuk. - mondta társának. - A következő célpont...- figyelte a telefonja kijelzőjét. -...pedig, a Szent Mária templom lesz. Egy újabb vámpírfészek.
- Eléggé a begyében vagyunk már a vámpíroknak. Főleg a Castiel családnak. - mondta aggodalmas hangon partnere. - Mi lenne, ha felfüggesztenénk mára a gyilkolászást és végre visszatérnénk a bázisunkra?
- Ha félsz, akkor visszamehetsz. - szemeivel mély, szúró benyomást téve nézett. - De én elvégzem, amibe belekezdtem.
- Sok szerencsét, James. - kezet fogott, majd elment.
Nem tétovázott sokáig, ő is megindult saját irányába. Az utcán úgy tudott a leghalkabban közlekedni, ha gyalogosan ment. A járművek csak felhívták volna a másik lények figyelmét. Szerencséjére egyel sem találkozott útközben. A nap kezdett leereszkedni. Ez azt jelentette, hogy hamarosan elszabadul az éjszakai pokol. A pokol, mely tele van halálsikolyokkal, hörgésekkel és vörösen izzó szemekkel.
A városközponttól nagyon messze esett a templom. Majdnem hogy a város legszélén lett felhúzva.
Gyanakodott.
- Túl nagy a csend. - derekáról leakasztotta a feltekert kötelet, majd kampót erősített a végére.
Felmászott a templom oldalán. A tetőről elment az ablakig. Amikor benézett az ablakon érdekes dolgokat látott. Emberek. Emberek és vérfarkasok. Egy kétségbeesett küzdelem.
- Mi a fene folyik itt? - nézett értetlenül.
- Kíváncsivá tett téged, hogy miért nincsenek itt vámpírok? - szólalt meg valaki a háta mögül.
- Ki vagy te? - előkapta jobb lábától a karót, de addigra az illető eltűnt.
- Nem csak az emberek küzdenek az életükért. Minden élőlény a saját túléléséért küzd.
- Mutasd magad! Ne bújj el előlem! - fordította balra a fejét.
- Ó, én csak egy hang vagyok a fejedben. Egy test nélküli hang.