Kifordítva folytatás

22. fejezet

Az ajtóra hatalmas csapásokat mértek, melyek a fémen úgy hatottak, mint atomrobbanások.
- Hogy rohadjatok meg mind! - üvöltötte az öreg. - Ti miért nem tudtok elpusztulni?!
Hiába üvöltött, a kintieket ez nem hatotta meg, folytatták az ajtó ütlegelését. Az egész ház beleremegett a csapásokba. Az öreg letámasztotta a fegyverét a fal mellé. A tolószék aljából elővette a Bibliáját és egy feszületes nyakláncot. Imádkozott.
- Itt az ima nem segít. - hallott egy hangot a füle mellől.
Gyorsan a kezébe kapta a shutgunt és körbe tekintett.
- Ki van ott? - puskájával is kereste a hang tulajdonosát.
- Tedd le a fegyvert. Nem ellenség vagyok. - suttogta a hang.
- Ha nem vagy ellenség, akkor bújj elő! Mutasd magad! - erőszakoskodott az öreg.
- Nem bújtam el. Mindvégig itt voltam veled. Egész életedben. - folytatta suttogó hangon.
- Miről beszélsz?! Ki vagy te?
- Tudnod kéne a választ.
- Még mindig nem értem miről beszélsz. Magyarázd el!
- Van nálad Biblia meg feszület, de azt nem akarod elhinni, hogy én is itt vagyok. Létezem.
- Te lennél Isten?
- Az emberek így hívják azt a lényt. De én nem ő vagyok. Ti nem láttok túl azokon a dolgokon, amikben hisztek vagy hinni vélitek. Ezért vannak korlátaitok. Ezért álltok most a kihalás szélén. Ahelyett, hogy egymást segítenétek, csak megölitek egymást. Uralkodtok egymás felett. Elnyomjátok egymást. Aztán csodálkoztok, hogy jönnek más fajok, más teremtmények és könnyűszerrel elintéznek benneteket. Nem azért veszítetek, mert ők erősebbek, hanem azért, mert nem tartatok össze. Egymásra irigykedni egyszerűbb, mint egységet kovácsolni. Pedig a különbségek teszik csodálatossá az emberi lényeket. Hogy mindenki egy darabot alkot az egész képben. Mindenki a puzzle darab része. Minden ember kiegészíti a másikat.
- Ha nem isten vagy, akkor mi? Egy démon? Ördög?
- Ugyan már. Milyen kicsinyes gondolkodás ez. Nagyon földhöz ragadt vagy. Úgy látom nincs más választásom. Megjelenek előtted.
Érezte, ahogy a házban megemelkedik a hőmérséklet. A padlót füst borította be. A füst egyetlen egy pontba gyűlt össze és kavargott. Pont előtte volt. Elektromos szikrák csaptak fel a semmiből. Egy emberihez hasonló alak rajzolódott ki a füst mögül. A hőmérséklet elkezdett visszahűlni. A füst gomolyag is kezdett szerte foszlani. Az elektromos szikrák is eltűntek. Egy emberhez hasonló lény állt előtte, akinek a fején nem volt arca, csak két szeme, meg rövid, gesztenyebarna haja. Még füle sem volt. Fényes aura vette körül. Izmos, férfi testén a bőr ezüstös-sötétkék színű volt. Mellkasán valamiféle rúna ékeskedett, ami azúrkéken világított. Nem volt nemi-szerve, mint az embereknek.
Talpa nem ért a padlóhoz. Lebegett.