Kifordítva folytatás

24. fejezet

Arra ébredt fel, hogy valami matatott a szekrény körül. Hevesen vert a szíve. Nem mozdult, a lélegzetét is visszatartotta. Abba reménykedett, hogyha nem mozdul meg, akkor az a kinti valami nem fog rá találni. De tévedett. Egy hatalmas csapás érte a szekrény ajtaját. Sikítani akart félelmében, de nem mert. Nem tudta mitévő legyen.
- Megtaláltak. El fognak kapni. Meg fogok halni. - ez a három mondat kavargott a fejében.
A következő csapásnál hallotta, ahogyan az ajtó keservesen megrepedt. Az azt követőnél pedig, ahogyan a szekrényből ki is tört egy emberi ököl méretű. A Hold fénye kúszott be azon a lyukon.
Aztán újra sötét lett. A kinti szörny eltakarta. Csöndben sírni kezdett. A következő csapás még keményebben érte az ajtót. Ez már jókora hasadékot képzett. Két emberi fej méretűvé nőtt.
A lény bedugta a fejét a nyíláson. Szemei vörösen izzottak. A nagy ruha kupac alatt pedig ott feküdt Krisztián. Befogta a saját száját. A teremtmény csak fagyos tekintettel meredt a ruha kupacra és szaglászott, mint egy kutya. A fiú pedig csak hulla mereven feküdt a kupac alatt és várta, hogy végre elmenjen.
A lény, miután nem látta élet jeleit a szekrényben odébb állt. Hallotta távolodó lépteit.
Egy újabb rettegéssel teli este, amit sikeresen túlélt. De vajon meddig lesz ilyen szerencséje?

Amikor legközelebb felébredt már a nap fent volt az égen. Összekaparta kevés kis cuccát és útnak indult. Körülötte a város romokban hevert. Bár a romok között kinőtt, megfagyott növények némi örömet adtak számára. Tudta, hogy minél hamarabb találnia kell egy búvóhelyet, ahol meghúzhatja magát éjszakára. De most éhes volt. Újra vadásznia kellett. Volt egy kis táskája, amiben legkedvesebb fegyverét, egy csúzlit tartott. Elővette, a törmelékek közül keresett pár beleillőt, azokat pedig zsebre vágta. Felmászott egy ablakpárkányba, majd türelmesen várt. Az ég tiszta volt. Madarak repültek az égen. Túl messze voltak, hogy akár egyet is le tudjon lőni belőlük. De a földön már más volt a helyzet. Egerek szaladtak el a szeme előtt. Ők is élelmet kerestek. Elhatározta, hogyha még egyszer meglátja őket, az egyiket lelövi. És jöttek is. Csendben figyelte őket. Kivárta, amíg mozdulatlanok nem lesznek. És lőtt.