Depresszió

2016.09.14-én (szerdán) volt a kedvesem születésnapja, és azt hittem, hogy azon a napon minden jól fog menni, de NEM. Mindent elrontottam.
Azon a napon csak kis ünnepség volt.

2016.09.15-én (csütörtökön) volt a teljes születésnap megtartva, mivel akkor ért rá mindenki.
És én ahelyett, hogy javítottam volna a dolgokat, csak mindent még jobban elrontottam.

2016.09.16-án (pénteken, tegnap) Bocsánatot kértem tőle, és kértem, hogy ha megbocsátott, akkor írjon nekem.

2016.09.17 (ma) Egész nap magam alatt voltam. Nem jöttem fel, egészen most estig (19:53) Facebookra. Nem beszéltünk. Nem írtunk egymásnak. 1 órával ezelőtt volt fent. Nem tudom, hogy feljön-e még vagy sem. De rosszul érzem magam.

Félek. Félek, hogy elveszítem őt. Félek, hogy már nem szeret. Félek, hogy már nem akar többet megbocsátani nekem. Ezért magam alatt vagyok. Még sírtam is ma. Sírtam, mert teljes szívemből szeretem őt és nem akarom elveszíteni. Nagyon hiányzik. Elkeserít az a tehetetlenség, ami körülvesz. Messze is van, haragszik is rám. Kell ennél több indok nekem, hogy ne legyek szomorú?
Nem tudom nélküle elképzelni az életem. Nem tudom és nem is akarom. Egyszerűen belebetegszek vagy belehalok, ha nélküle kell további életem elszenvednem.
Nem véletlen jegyeztem el. Nem követtem el hibát. Életem legjobb döntését hoztam meg vele.

És most úgy érzem, mintha kitépték volna a lelkemet. Én hűséges vagyok hozzá. Soha nem csaltam meg. Soha nem flörtöltem más lányokkal. Amikor szórakozni mentem el a barátaimmal, akkor sem tettem semmi olyat, ami esetleg megsérthetné. Mindenről beszámolok neki (és ezt nem ő kéri, hanem én teszem magamtól).

Azért vesztünk össze, mert egy idióta hülye vagyok. Mert mindig előjön ez az idióta hülye énem.