Az elveszett puszták között bújdosó

Élt egyszer egy férfi, akit Nagy Lászlónak hívtak. Nem volt még annyira öreg, de már ropogósan fiatal sem. Ez a férfiú úgy döntött, hogy az életét új irányokba tereli. A változás, amin keresztül ment nem volt nehéz, sőt olyan gyorsan jött, olyan hamar az élete részévé vált, hogy mostanra már teljesen természetes dologgá alakult. Nem tudja pontosan, hogy jó irányba tart-e, csak azt tudja, hogy mennie kell előre és nem szabad hátra tekintgetnie. És ahogyan ő is, és sokan mások is, sokszor felteszik maguknak a kérdést nap, mint nap: Jól döntöttem-e, amikor ezt meg ezt választottam? Elégedett vagyok az életemmel? Tényleg ez az, amire vágytam? Ez az, amit akartam? Valahogy a kérdés felmerülése megmondja, hogy nem is igazán ez az, amit akart, de választania kellett. Aztán ráébredünk, hogy igazából nem csak a saját életünk, de úgy általában véve az emberiség sorsa el van rontva. Beleszületünk egy rabszolga rendszerbe, amiből nagyon nehéz kitalálni. Dolgozunk folyamatosan egy csomót, hogy ne nekünk, de másoknak (akiknek dolgozunk) sok pénze legyen. Termeljük a milliókat mások hasznára. És pénz nélkül nem lehet élni. Vagyis lehet, csak nehéz. Egy olyan rendszerben élünk, ahol a pénz körül forog minden. Nincs pénz, nincs élet. A munka nem az elismerésért vagy egy jobb világ teremtéséért zajlik, hanem csak azért, hogy pénzt termeljünk (és közben pusztítsuk a környezetünket, egymást). Amit leírok tudom csupa sablon. Láttátok már mozi filmekben, olvastátok könyvben, újságban, de sajnos ez az igazság. Az emberiség önmaga ellensége. Én hiszem, hogy létezhet olyan jövő, melyben az embereknek sikerül túllépniük ezeken a problémákon és sikerül tovább fejlődniük (és nem megállniuk, mint ahogyan most is teszik). Ez már nem csupán csak a tinédzserkori lázadásomról szól. Ez nem csupán egy hisztéria vagy egy bebeszélt tévképzet. Ez nem a saját lelki gondjaim, fájdalmaim feldolgozásáról szól. Teljesen jól vagyok. De látok és hallok. Teljesen természetes dolog, hogy ha látom, hogy valami nem működik jól, arról szólok. Hiszen ez lenne a feladatom, ez lenne minden ember feladata. Mert az nem élet, hogy csak azért dolgozz, hogy legyen pénzed, meg mellette pihenj egy keveset.

Ennyit akartam írni. Félreértés elkerülése végett: Nem vagyok dühös, nem akarom felgyújtani a világot. Szomorú vagyok, hogy nem csak nekem, de másoknak is, így kell élnie.